|
2011. augusztus 22. hétfő, 14:40 |
Fotók - Kétszázhatvan jármű vett részt idén a KGST Partyn. Az autós-motoros nosztalgiatalálkozóra a keleti blokk járművei mellett egyre több nyugati autó is érkezett.
Trabantok, Ladák és Polski Fiatok, egyebek mellett ezektől a járművektől volt hangos Sóstó. Kilencedik alkalommal találkoztak a nosztalgiajárművek tulajdonosai Nyíregyházán, ezúttal Sóstón a Park Hotel területén. Keverék és két ütem. Ez a hangulat jellemezte leginkább a hétvégi találkozót, ahol a keleti blokk járművei mellett egyre több nyugati autócsodát is láthattak az érdeklődők.
Láthatóan a Trabantok újra fénykorukat élik, legalábbis nosztalgiaautóként. A közutakról egyre inkább kiszoruló kelet-német autókból idén is sokat hoztak a találkozóra, az egyik Nyíregyházi gyűjtő rögtön három 601-est állított ki.
A találkozóra 260 autós és motoros érkezett Nyíregyházára, a KGST party az évek folyamán nagyszabású családi rendezvénnyé nőtte ki magát. A legidősebb autó egy 1939-ben gyártott Skoda volt, a legfiatalabb résztvevő pedig egy 1990-ben született motoros, volt. A legmesszebbről érkezett vendég 450 kilométerről autózott Nyíregyházára egy Wartburggal.
A találkozóra idén már pénteken sokan ellátogattak, őket tájékozódási versennyel és bemutatókkal szórakoztatták a szervezők. A rendezvény a több mint kétszáz autó és motor felvonulásával zárult.
Erdős - Feigel
|