|
2011. november 24. csütörtök, 16:12 |
Újfehértó belvízmentes hónapokra készülhet, hiszen most épül a település külterületén egy vízátvezetési csatorna. Ez a Nyírségi Vízgazdálkodási Társulat idei, egyik legjelentősebb vízkárelhárítás feladata, amely a Vidékfejlesztési Minisztérium támogatásával valósul meg. A 141 millió forintos projekt munkálatai november végére fejeződnek be.
2010 decemberétől hatalmas problémákat okozott hosszú hetekig a belvíz Újfehértón. Sokakat kiköltöztettek, a hatóságok és az önkéntesek pedig szivattyúzással, homok zsákokkal próbáltak enyhíteni a helyzeten. Offenbachné Imre Gabriella, a Nyírségi Vízgazdálkodási Társulat igazgatója elmondta, a belvízvédekezési tapasztalatok bizonyították, hogy Újfehértó térségében, belterületén lévő csatornák vízelvezető képessége nem minősült megfelelőnek, ezért szükség volt arra, hogy az átkötő csatorna ezeknek a csatornáknak a terheltségét csökkentse. Ezzel biztosítani tudják a településen élők élet- és vagyonvédelmét, hiszen a belvizeket hatékonyan és biztonságosan tudják levezetni. Szakhatósági, földhivatali és vízjogi egyeztetések előzték meg a tényleges kivitelezési folyamatokat Újfehértónál. Ezután a Kulturális és Örökségvédelmi Hivatal próbafeltárást írt elő, a későbbi, régészeti kutatások lassították a munkálatokat, hiszen egy közel 4500 éves bronzkori települést találtak a helyszínen. A kivitelezés befejezési időpontja azonban nem tolódott ki, az újfehértóiak már november 30-ától biztonságban tudhatják lakásaikat. Nagy Sándor, Újfehértó polgármestere elmondta, ezzel az új csatornával megoldódik a város egy nagy problémája, hiszen a hajdúhadházi oldalágon naponta 3-4000 köbméter tisztított szennyvíz folyik le. A mederbővítések és a rekonstrukciós mederkotrások még tartanak, több új átereszt építenek és a meglévőket bővítik. A kivitelezés során annak a zsilipnek az építése a legfontosabb, amellyel le lehet zárni a csatornát. Ennek felületét megfelelően burkolják a munkálatok során. Az összekötő csatorna építése még pár hétig tart, ám a település vezetése már egy következő tennivalón gondolkodik. Annál a kilenc gócpontnál, ahol a legsúlyosabb volt a belvízhelyzet, teljes körű belvízelvezetési hálózatot szeretne építtetni az önkormányzat. A polgármester kiemelte, még ebben a hónapban pályázni fognak.
Dér Vivien
|