Ülésezett a közgyűlés: fókuszban a gazdálkodás
2011. november 24. csütörtök, 16:28
38 helyet javított gazdasági helyzetét tekintve Nyíregyháza a nagyvárosok között és ezzel a második lett. A siker annak köszönhető, hogy szigorú pénzügyi elszámolás jellemezte az idei esztendőt és hasonló elveket fogalmaz meg az önkormányzat a következő évre. Ez derült az önkormányzat első három negyedéves gazdálkodásának beszámolójából és a jövő évi költségvetési koncepcióból is. Ez a  két napirendi pont határozta meg a képviselő-testület mai ülését. A közgyűlés mindezek mellett döntött az élelmezési nyersanyagnormák valamint a lakossági ivóvíz és szennyvízelvezetés áremeléséről is.

Ünnepélyes díjátadással kezdődött a mai közgyűlés a Városházán. A képviselő-testület nevében Kovács Ferenc polgármester Nyíregyháza Város Tudományos Életéért Westsik Vilmos díjat adott át Kerekes Benedeknek, a Nyíregyháza Főiskola professzorának, valamint Együtt Egymásért Burger István díjat Makara Istvánnak, akit egy nyugdíjas karitatív szervezet vezet sikeresen már a 90-es évek elej óta.

A két közgyűlés között időszakról tartott polgármesteri beszámolóból kiderült, 38 helyet javítva Nyíregyháza a második helyen áll gazdasági helyzetet tekintve a nagyvárosok között. Erről a Progresszív Intézet számolt be. Kovács Ferenc azt mondta, a takarékossági intézkedéseknek köszönhető az eredmény és így levegőhöz jutott a  város és a nehéz helyzet ellenére számos sikert könyvelhet az önkormányzat.     

A közgyűlés ma ülésén tárgyalta és elfogadta a város első három negyedéves gazdálkodási beszámolóját. Ebből az derült ki, hogy a működési bevételek 85%-ban teljesültek, ami meghaladja az időarányos mértéket, a helyi adókból pedig 888 millió forinttal több a város bevétele mint egy évvel korábban. Az iparűzési adókból 4,2 milliárd forint érkezett a város kasszájába, az építményadóból pedig 1,7 milliárd származott. A jövő évi költségvetés koncepciójáról is tárgyaltak ma a képviselők. Ebben újabb takarékossági intézkedésekre készül a város. A tervezet szerint jövőre a közszférában nem emelkednek az illetmények, az előszámolásokban pedig szigorítják a pénzügyi szabályokat. A város ugyanakkor kiemelt figyelmet kíván fordítani az intézményrendszer zökkenőmentes működtetésre. A jövő évi tervezet ugyanakkor függ attól is, hogy milyen törvényeket fogad el az országgyűlés.

A közgyűlésen a képviselők arról is döntöttek, 5%-kal emelik az élelmezési nyersanyagnormát Nyíregyházán, amit az általános áremelkedések és az infláció indokolt. Emelkedik kis mértékben az ivóvíz és szennyvízelvezetése is. Az ivóvíz köbméterenként 15 forinttal lesz drágább a szennyvízelvezetés pedig 50 forinttal kerül majd többe január elsejétől.

Z. Pintye Zsolt
 



© 2009 Nyíregyháza Megyei Jogú Város Hírportálja - Impresszum - Hirdetési áraink - Üvegzseb
Szerver terheltség:

Minden jog fenntartva! - Az itt megjelent írások és fotók szerzői jogvédelem alá tartoznak, kizárólag a Város-Kép Nonprofit Kft. írásos engedélyével használhatók fel.