Talán minden csillag egy szem, ami nézi éjjel a világot, s merthogy elszomorodik erősen attól, amit lát, rásírja ilyenkor a harmatot. (Wass Albert)
 
Ma 2010. július 31., szombat,
Oszkár napja van.
Holnap Boglárka napja lesz.
Beállítás Kezdőlapnak!
Emléktábla Úsz István parochusnak
2009. december 28. hétfő, 10:24

Fotók - Emléktáblát állított a város az 1998-ban elhunyt Úsz István ortodox parochus tiszteletére. Az avató ünnepségen elhangzott, hamarosan felújítják a Szent György Nagyvértanú Magyar Ortodox Egyházközség Széchenyi utcai épületét.



Szent liturgiával kezdődött a megemlékezés az 1998-ban elhunyt Úsz István ortodox parochusra az egyház Széchenyi utcai templomában. Nyíregyháza vezetése Pregitzer Fruzsina színművész kezdeményezésére készítette el az emléktáblát a pap tiszteletére. Az avató ünnepségen köszöntőjében Csabai Lászlóné polgármester arról beszélt, személyes kapcsolatuk alapján hogyan emlékszik Úsz Istvánra.

Krank József parochus a papot méltatta, és hangsúlyozta, Úsz István után  nem könnyű feladatot vállalt, de nagy erőt is lehet meríteni emlékéből. Úsz István ismerte, és tudta az emberek lelkéhez vezető utat. A megemlékezések után megszentelték az emléktáblát, majd a parochus bizánci kereszttel köszönte meg Csabai Lászlóné polgármesternek, és Seszták Oszkárnak, a megyei közgyűlés elnökének az egyházzal való együttműködést. Az ünnepségen részt vett a bécsi ortodox püspök is, aki hasonlóképpen ajándékot nyújtott át a város és a megye vezetőjének.
Szobi-Késmárki

 
 
 
 

tit fordítóirodaSzabolcs coop 
Barbizon reklám
 Nyírségvíz  
 
-
 
 
 



 

 Képek

 

Időjárás előrejelzés

Felhőkép


   
     
© 2009 Nyíregyháza Megyei Jogú Város Hírportálja - Impresszum - Hirdetési áraink - Üvegzseb
Szerver terheltség:

Minden jog fenntartva! - Az itt megjelent írások és fotók szerzői jogvédelem alá tartoznak, kizárólag a Város-Kép Nonprofit Kft. írásos engedélyével használhatók fel.