|
2010. július 30. péntek, 10:44 |
|
21 fogyatékkal élő ember képzését és munkába állítását segíti az a program, mely az európai unió támogatásával indult el Nagykállóban. A képzés során a résztvevők iratok digitalizását tanulhatják meg. A nagykállói szociolabor 50 millió forint európai uniós támogatást nyert.
Számítástechnikai ismereteket tanul Nagykállóban 21 fogyatékkal élő ember. A képzés végére megismerik a dokumentumok digitalizálását, mely területen komoly elmaradások tapasztalhatók számos intézménynél. A képzés elvileg 120 órás, de rugalmasan alkalmazkodik a résztvevők képességeihez és tanulásuk üteméhez. A családban élő sérült emberek továbbképzése azt is lehetővé teszi, hogy kiszakadjanak megszokott környezetükből, kreatívabb és változatosabb tevékenységet végezzenek, és társaságban töltsék a hétköznapjaikat. A képzés elindítását megelőzte a nagykállói művelődési központ akadálymentesítése, és a tetőtér beépítése, ahol a szociolabor működik. Ezen túl beszereztek 15 számítógépet, 7 szkennert, valamint a foglalkoztató berendezéseit. Majd egy képességfejlesztő tréning következett, mely során viselkedési normákat, érdekérvényesítést és társadalmi ismereteket tanultak a képzésre járók. A program végén 15 embert szeretnének a nyílt munkaerőpiacon elhelyezni. A két éves, spanyol mintára megvalósuló program során nemcsak a képzés ütemével, de a munkába állítással is igyekeznek alkalmazkodni a résztvevők egyéni képességeihez, aki esetleg nem alkalmas az iratok digitalizálására, és irodai munkára, annak másféle munkahelyet keresnek. A szociolabor kialakítására és működtetésére csaknem 50 millió forint támogatást nyert Nagykálló, és a programot a későbbiekben is szeretnék folytatni.
Szabó
|