37. Nyírségi Ősz
2010. szeptember 07. kedd, 15:40

37. alkalommal rendezik meg Nyíregyházán a Nyírségi Ősz programsorozatát. Szeptember 10-én pénteken kezdődik a rendezvény, Hungarikumok a nagyvilágban címmel üzleti konferenciát tartanak. A Vendégünk egy város rendezvény keretében az idén Tokaj mutatkozik be a Kossuth téren. Az idén is megtartják a gyümölcskarnevált. Szeptember 11-én szombaton délelőtt 11 órakor indul a karneváli menet a Stadion utcáról, a látványkompozíciók végighaladnak a belvároson, egészen a Móricz Zsigmond Könyvtár parkolójáig.

A templom melletti területen szombat este 6 óráig meg lehet majd nézni a gyümölcskocsikat.  A Kossuth téren művészeti csoportok lépnek közönség elé, megrendezik a Nyírségi Ősz Szépe és a Miss Alpok Adria Nemzetközi Szépségverseny megyei döntőjét. Este fél 7-kor Komár László lép fel, este 9 órakor pedig az EDDA ad élő koncertet. A belvárosban megnyílik a Nyírségi ízek és a Nemzeti ízek utcája, lesz Gasztro-parádé, zöldségszobrászat, marcipán formázás és pincérfutás. A Nyírségi Ősz kísérőprogramjaként megnyílik a magyar származású nyugati képzőművészek kiállítása, és a 11. Nemzetközi Karikatúra kiállítás, lesz ásványbörze, Fesztivál az állatokért és Zorán koncert is.

 



© 2009 Nyíregyháza Megyei Jogú Város Hírportálja - Impresszum - Hirdetési áraink - Üvegzseb
Szerver terheltség:

Minden jog fenntartva! - Az itt megjelent írások és fotók szerzői jogvédelem alá tartoznak, kizárólag a Város-Kép Nonprofit Kft. írásos engedélyével használhatók fel.