|
2010. szeptember 02. csütörtök, 14:46 |
|
Szelektív szuperhős-képzés Hajnal címmel mutatott be előadást gyerekeknek a Maskara Társulat a Vidor Fesztivál keretében a Kodály Zoltán Általános Iskola hangversenytermében.
|
|
2010. szeptember 02. csütörtök, 14:12 |
|
Csak Csontváry Kosztka Tivadar művei közül hét alkotás szerepel dr. Antal Péter debreceni ügyvéd több mint 3 ezer műalkotást magában foglaló gyűjteményében, s akkor még nem is szóltunk a birtokában lévő Szinyei Merse Pál, Moholy Nagy László, Kondor Béla és más klasszikus képzőművészek örökbecsű képeiről.
|
|
2010. szeptember 02. csütörtök, 14:02 |
|
Az elmúlt négy évben jelentős változások mentek végbe az oktatás területén, Nyíregyházán. Az iskolák és óvodák rekonstrukciói mellett, számos intézményi racionalizálás és a szakmai feladatok kiteljesedése is megvalósult. A részletekről Nagy László alpolgármesterrel beszélgettünk.
|
|
2010. szeptember 02. csütörtök, 13:24 |
|
A Szabolcsi Koncert Fúvószenekar és Majorette Csoport felvételt hirdet 7 éves kortól, különböző korcsoportjaiba. Jelentkezni lehet Szabó Mónikánál a Váci Mihály Kulturális, Művészeti és Gyermekcentrumban szerdán és pénteken, a próbákon, vagy a 20/5520-999 telefonszámon. Beiratkozások: 2010. szeptember 3., 8., 10. (16.00–19.00 óra között). /Megjelent a Nyíregyházi Napló 2010. szeptember 2.-i számában/ |
|
2010. szeptember 02. csütörtök, 13:17 |
|
Bachát László (1921–2009) főiskolai tanár, Lőrincze-díjas nyelvész tiszteletére emléknapot tartanak a Magyar Nyelv Múzeumában (Sátoraljaújhely–Széphalom) 2010. szeptember 4-én. /Megjelent a Nyíregyházi Napló 2010. szeptember 2.-i számában/ |
|
2010. szeptember 02. csütörtök, 09:55 |
|
Mentőhelikopter szállított a miskolci kórházba egy égési sérüléseket szenvedett másfél éves kislányt Tiszavasváriból szerdán délután. A Tiszavasvári Rendőrkapitányság gondatlanságból elkövetett súlyos testi sértés megalapozott gyanújával folytatott nyomozásának jelenlegi adatai szerint a gyerek a padlóra letett fritőzben forralt vizet borította magára. A súlyos, de nem életveszélyes állapotban lévő kislány édesanyja tanúvallomásában azt mondta, hogy a vizet fürdetéshez melegítette a szomszédból kölcsönkapott olajsütővel. Fülöp Gergely r. százados, szóvivő Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság
|
|
2010. szeptember 01. szerda, 16:28 |
|
Elkezdődött a tanév. A korábbinál több, 820 elsős kezdte meg tanulmányait az általános iskolában. Annak ellenére, hogy két osztállyal többet indítottak elsősök számára, az általános iskolai tanulócsoportok száma kilenccel csökkent. |
|
2010. szeptember 01. szerda, 14:13 |
|
A Nyírbátori Rendőrkapitányság keresi eltűnés miatt: Farkas Emil (15 éves) intézeti neveltet, aki július 20-án távozott engedély nélkül ismretlen helyre. Személyleírása: 155 cm magas, vékony testalkatú, barna szemű, barna rövid hajú, kreol bőrű. |
|
|
2010. szeptember 02. csütörtök, 14:15 |
|
Veretlenül nyerte a Telenor Kupát a Magyar Női Kézilabda Válogatott. A mieink Törökországot, Macedóniát és Horvátországot is legyőzték. A nemzeti csapat számára azonban most nem az eredmény volt a legfontosabb, hanem a játék.
|
|
2010. szeptember 02. csütörtök, 14:08 |
|
Fotók - Fiatal zenészeket is megszégyenítő dinamizmusával varázsolta el a kameruni szaxofonművész a nyíregyházi közönséget a VIDOR Fesztivál nyitónapján. A nemsokára 80 esztendős előadó alighogy befejezte a több mint kétórás produkcióját, már várta is az első kérdést.
|
|
2010. szeptember 02. csütörtök, 13:25 |
|
Arra kértük Nyíregyháza Megyei Jogú Város Közgyűlésének egyéni képviselőit, hogy összegezzék röviden, milyen változások történtek a választókerületekben és melyek azok a feladatok, amelyek még megvalósításra várnak. A húsz önkormányzati képviselő beszámolóit folyamatosan közöljük – érkezési sorrendben – a következő lapszámokban. Nyár lévén, a szabadságolások miatt, még sokan nem voltak elérhetőek, ezért nem a választókerületek sorrendjét vettük alapul a közlésnél. /Megjelent a Nyíregyházi Napló 2010. szeptember 2.-i számában/ |
|
2010. szeptember 02. csütörtök, 13:22 |
|
A Móricz Zsigmond Megyei és Városi Könyvtár Jósavárosi Fiókkönyvtára, a Váci Mihály Kulturális, Művészeti és Gyermekcentrum Jósavárosi Művelődési Háza és az Egymásért-Családok Egyesület rajzpályázatot hirdet óvodások részére a Magyar Népmese Napja alkalmából. |
|
2010. szeptember 02. csütörtök, 10:59 |
|
Feltételesen szabadlábon rabolt (Nyíregyháza) Kiraboltak egy hajléktalant szeptember 1-ére virradó éjjel Nyíregyházán. A középkorú férfit egy játszótéren egy fiatalember megütötte, a földön többször megrúgta, majd elvette pénzét, iratait, sőt még a szemüvegét és evőeszközeit is. |
|
2010. szeptember 02. csütörtök, 09:53 |
Tiltott kéjelgés miatt vett szabálysértési őrizetbe 17 és egy 32 éves utcalányt a szerdán éjjel a Nyíregyházi Rendőrkapitányság. A prostituáltak szexuális szolgáltatásaikat a víztorony környékén kínálták, ami védett övezetnek minősül, mivel egy iskola háromszáz méteres körzetében helyezkedik el. A nők nem rendelkeztek a prostitúciós tevékenységhez előírt egészségügyi kiskönyvvel sem. |
|
2010. szeptember 01. szerda, 16:25 |
|
A FIDESZ visszautasítja a szocialista párt lejárató kampányát, mellyel Kovács Ferencet, a Fidesz polgármester-jelöltjét kívánják lejáratni. A fideszes jelölt szándéka szerint a város ügyeivel szeretne foglalkozni, és nem kíván részt venni a mocskolódásban. A politikus úgy fogalmazott, elképesztő városi ügyekkel találkozik munkája során, melyeknek akár büntetőjogi következményei is lehetnek. |
|
2010. szeptember 01. szerda, 14:12 |
|
Mit tehet egy sikeres, csinos orvos, ha elhagyja egy nála sokkal idősebb nőért, a férje. Mit tehet a férj, ha nő akibe beleszeret az nemcsak a halálosan beteg páciense, hanem egyben a neki az égiektől rendelt lelki társa is? Ilyen kérdésekre keresi a választ Anna Ruhl Tökéletes vicc című darabja.
|
|