Milliók vágynak halhatatlanságra, de fogalmuk sincs, mit kezdjenek magukkal egy esős vasárnapon. (Susan Ertz)
 
Ma 2010. július 31., szombat,
Oszkár napja van.
Holnap Boglárka napja lesz.
Beállítás Kezdőlapnak!
Tokajban Képmásoltak
2010. március 09. kedd, 16:19
A tokaji Paulay Ede Színházban lépett fel a Képmás zenekar. A nyíregyházi együttes év elején egy rövid, négyállomásos turnéba kezdett, aminek záró állomása volt a tokaji koncert. Korábban Alsódobszán, Vásárosnaményben és Fehérgyarmaton állt színpadon a Képmás, de – mint a zenekar vezetője elmondta- a bor városához hasonló teltházas nézőtér előtt ritkán van alkalmuk koncertezni.

A tavaly húsz állomáson bemutatott műsort idén látványos fényjátékkal és vetítéssel színesítették. A 2006-ban alakult formáció repertoárjában főként Ákos, Zorán és a Gavel-testvérek áthangszerelt dalait mutatták be hatalmas közönségsikert aratva.

A tokaji színház következő programját március 11-én, csütörtökön este rendezik: este héttől a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulata mutatja be a Tasnádi testvérek Malacbefőtt című darabját.


A színdarab részletes ismertetője:

Program (színdarab): - 2010. március 11. (hétfő) 19 óra: Malacbefőtt (zenés vígjáték, szociobörleszk) – a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulatának vendégjátéka.

Leírás: Harc egy lakásért. Harc az eltartók és a hivatalos örökösök között. Harc a nagymama hatszobás, körpanorámás lakásáért. A törvény kimondja, hogy csak akkor lép érvénybe az eltartási szerződés, ha legalább egy éven keresztül folyt az eltartás. És közvetlenül a határidő lejárta előtt a nagymama rosszul lesz… Úgyhogy ha még éjfél előtt hal meg, akkor a rokonoké a lakás, ha viszont éjfél után, akkor az eltartóké. Az utolsó éjszakán csendes, láthatatlan háború indul meg a betegszoba körül. A rokonok azon vannak, hogy még éjfél előtt adja be a (lakás)kulcsot a nagyi, az eltartók pedig megpróbálják ezt megakadályozni. Közben szövetségek, sőt szerelmek szövődnek a megnyugtató, ám annál gyomorforgatóbb végkifejletig. A klasszikus bohózat szabályai szerint bonyolódó zenés játék kíméletlen látlelet a ’90-es évek kapitalizálódó Magyarországáról.

Tasnádi István: Malacbefőtt
zenés szociobörleszk
Szatmárnémeti Északi Színház - Harag György Társulat

Szereplők:
Mámor Pál - szerszámgéplakatos (48 éves) - Nagy Orbán
Mámorné, Jolán - a neje (kortalan, de többnek néz ki) - Lőrincz Ágnes
Böbe - a lányuk (18) - Bándi Johanna
Bauer Tamás - befektetési tanácsadó (46) - István István
Bauerné, Tekla - a neje (kora ismeretlen) - Gál Ágnes
Feri - a fiuk, még növésben (21) - Nagy Antal
Harsányi Dénes junior - ügyvéd (27) - Rappert Gábor
Kiss András - Mámorék rokona (37) - Péter Attila- Zsolt
Farkas Márió - Böbe barátja (18) - Gaál Gyula
Végh Doktor - a Bauer család háziorvosa (74) - Czintos József

Rendező: Tasnádi Csaba
Zeneszerző: Monori András
Zenei munkatárs: Manfrédi Annamária
Látványtervező: Mira János
Koreográfus: Vida Gábor
Koreográfus asszisztens: Gabriela Tănase
Ügyelő: Fábry Zoltán
Súgó: Dobos Katalin

A darab premierjét 2009. november 27-én tartották a szatmárnémeti Északi Színházban. A Malacbefőtt a kecskeméti társulat előadásában 2004-ben megkapta a Vidor Fesztivál Smeraldina-díját a legjobb szociobörleszk műfajának megteremtéséért.
 
 
 
 

tit fordítóirodaSzabolcs coop 
Barbizon reklám
 Nyírségvíz  
 
-
 
 
 



 

 Képek

 

Időjárás előrejelzés

Felhőkép


   
     
© 2009 Nyíregyháza Megyei Jogú Város Hírportálja - Impresszum - Hirdetési áraink - Üvegzseb
Szerver terheltség:

Minden jog fenntartva! - Az itt megjelent írások és fotók szerzői jogvédelem alá tartoznak, kizárólag a Város-Kép Nonprofit Kft. írásos engedélyével használhatók fel.