Immunerősítés, vitamin- és polarizált fényterápia
Többfrontos küzdelem gyermekeink egészségéért
Bár az idei ősz sok napsütéssel, és igazán kellemes idővel kényeztetett bennünket, az orvosi rendelők várói mégis egyre inkább megtelnek köhögő-tüsszögő páciensekkel. A kisgyermekes szülők pedig mindent próbálnak megtenni, hogy felvértezzék gyermekeiket az ilyenkor támadó kórokozók ellen.

Dr. Kubinyi Erika gyermek háziorvos, neonatológus megerősíti: legjobb megelőzni a bajt. A H1N1 óta minden ősszel még inkább előtérbe kerül a kérdés: oltani vagy nem oltani?

– Nekem nagyon jó tapasztalataim vannak a védőoltással – kezdi a szakorvos –, vannak pácienseim, akiknek szinte kötelezően ajánlom: a krónikus légúti betegségben, keringési rendellenességben, valamint az immunhiányos állapotokban szenvedő kis betegeknek. De egészséges gyermekek számára is hatékony védelmet nyújt – mondja, és hozzáteszi: a praxisában még nem fordult elő, hogy magának az oltásnak súlyos szövődménye lett volna.
A védőoltással szemben azonban – az orvos legjobb szándéka ellenére is – sokaknak vannak ellenérzései. Inkább a vitaminokra voksolnak, ami Kubinyi Erika szerint a védőoltás mellett is ajánlott. Mint mondja, legjobb a vitamindús táplálkozás, ami a téli időszakban nem mindig egyszerű, hiszen az üzletek polcain mosolygó, gyönyörű gyümölcsök és zöldségek vitamintartalma ilyenkor erősen megkérdőjelezhető, nem beszélve a műtrágya használatáról. Ami ajánlatos, az az itthon termesztett, és jól tárolható élelmiszerek fogyasztása: az alma, a sütőtök, a sárgarépa, vagy például a savanyú káposzta, és a fekete retek, de valljuk be, ez utóbbiakat nem sok gyerek eszi szívesen. Maradnak tehát a szintetikus vitaminkészítmények, de ezeket sem ajánlom ellenőrzés nélkül szedetni a gyerekkel, a megfelelő készítmény kiválasztását és adagolását érdemes a háziorvossal megkonzultálni – teszi hozzá Kubinyi Erika.
A vitamindús táplálkozás mellett fontos a gyakori kézmosás és a testmozgás, lehetőleg a szabad levegőn, napsütésben. Ez azonban a téli időszakban nem mindig lehetséges: még ha az időjárás engedné is, a munka, óvoda, iskola végére ránk sötétedik.
Van azonban egy nagyszerű lehetőség, amely nemcsak a megelőzésben, hanem a már kialakult betegség kezelésében is segít – tájékoztat a doktornő. – Egy magyar fizikusnő, Fenyő Márta találmánya a polarizált fényterápia biogenomikai és klinikai vizsgálatokkal igazoltan, általánosan támogatja a szervezet immunrendszerét. Ez, és az elmúlt két év kecsegtető, konkrét gyakorlati tapasztalatai a kutatókat arra ösztönzik, hogy több területen is vizsgálják a hatását. Elsőként éppen a gyermekek felső légúti megbetegedéseire irányuló klinikai vizsgálat eredményeit publikálták. A vizsgált gyermekek tíz alkalommal, méretüknek megfelelően tíz, illetve tizenöt percet töltöttek el a fényágyban, s 80%-uk kiváló tapasztalatokkal, és eredményekkel fejezte be a terápiát. Több gyermeknél teljes mértékben megszűntek a tünetek, másoknál pedig jóval enyhébb, és rövidebb lefolyású volt a betegség, így kevesebb antibiotikus kezelésre volt szükség. Érthető módon a tünetmentessé vált gyermekeket tovább vizsgálták, és azt találták, hogy a szervezetben a gyulladásért felelős bizonyos gének aktivitása a polarizált fény hatására csökkent, tehát a kis betegek kúraszerű kezelése során a krónikus gyulladások gátlása, és a tünetek csökkenése következett be.
Gyakorló orvosként nagyszerű dolognak tartom – mondja dr. Kubinyi Erika –, hogy egy új, és igen hatékony fegyverrel bővült az a paletta, amellyel eredményesen tudunk küzdeni a felső légúti megbetegedéseket kiváltó kórokozókkal szemben, mind a megelőzés, mind a gyógyítás területén.

Az pedig hab a tortán, hogy a fényágyban szülő és gyermeke együtt töltődhet a polarizált fény energiájával, s ez a pozitív lelki állapot nemcsak a kapcsolatot, hanem – igazoltan – az immunrendszert is erősíti

"Megjelent a Nyíregyházi Napló 2011. november 18.-i számában"
 



© 2009 Nyíregyháza Megyei Jogú Város Hírportálja - Impresszum - Hirdetési áraink - Üvegzseb
Szerver terheltség:

Minden jog fenntartva! - Az itt megjelent írások és fotók szerzői jogvédelem alá tartoznak, kizárólag a Város-Kép Nonprofit Kft. írásos engedélyével használhatók fel.