Sajátos lakberendezési kiállításon vehettek részt az elmúlt hétvégén az érdeklődők Nyíregyházán. Egy most felépült társasház öt lakását rendezték be ideiglenesen, három napra tökéletes otthonná varázsolva őket.
– Még tavaly decemberben keresett meg bennünket ezzel az ötlettel Bátyi Mónika lakberendező – mondja Lukács Lóránt, a Kalevala Építőipari Kft. ügyvezetője –, s rövid töprengés után igent mondtunk. Úgy gondoltuk, ez az újszerű kezdeményezés talán kicsit felpezsdíti az évek óta mélypontját élő lakásépítési ágazatot. Az ügyvezető maga is meglepődött, hogy mekkora érdeklődés övezte a lakberendezési nyílt hétvégét, amely talán segített eloszlatni a lakberendező szakmával szemben eddig tapasztalt ellenállást is. A lakásvásárlók nagy része szerint ugyanis lakberendező segítségét kérni drága mulatság, és egyébként is: nálunk jobban ki tudná, hogy mi tetszik a legjobban? Bátyi Mónika nemcsak azt mutatta meg, hogy a szakember kreativitása és ötletei olyan távlatokat nyitnak a laikusok számára, amelyekre álmaikban sem gondoltak, hanem azt is, hogy ugyanez a kreativitás, a hozzáférhető anyagismerettel komoly összegeket takaríthat meg. Csak remélni lehet, hogy ez az egyedi kezdeményezés hagyománnyá válik, hiszen az ilyen rendezvények amellett, hogy az ezer sebből vérző ágazat üzleti szereplői számára új lehetőségeket rejtenek, jelentős szerepet játszhatnak a környezeti kultúra formálásában, s ez – talán nem is gondolunk rá – végső soron mentális jóllétünket is befolyásolja. Leviczki Márta
A nyílt hétvégére berendezett öt lakást az SOS Építkezem! című műsor decemberi számában tekinthetik meg az érdeklődők a Kölcsey Televízióban, első ízben december 2-án, este fél nyolctól, a Nyíregyházi Televízióban pedig december 10-én, este fél hattól. "Megjelent a Nyíregyházi Napló 2011. november 18.-i számában" |