10 éves jubileum
Fotók - Hálaadó istentisztelettel ünnepelték meg a sóstóhegyi református templom 10 éves jubileumát.



Az ünnepségen részt vett Kövér László, az országgyűlés elnöke, Bölcskei Gusztáv, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke, Szászfalvi László, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium államtitkára, dr. Kovács Ferenc polgármester, dr. Vinnai Győző kormánymegbízott, Seszták Oszkár, a megyei közgyűlés elnöke, Kozma Péter országgyűlési képviselő, Kósa Tímea alpolgármester, Jászai Menyhért alpolgármester.

A Sóstói Millenniumi Református Templom 10 éve

A nyíregyháza-sóstói református gyülekezet házaknál, majd közös összefogással, a négy történelmi felekezet részvételével megépített ökumenikus templomban tartotta az istentiszteleteket a 2001. esztendőt megelőző időszakban. A református gyülekezet akkori létszáma alig érte el a 60 főt.

A Sóstói Millenniumi Református Templom 2001-ben, ahogyan neve is sugallja a Millennium évében épült az első Orbán-kormány támogatásával.  A mintegy 250 férőhelyes templom a településrész ékessége lett.
A toronyban három harang hívogatja istentiszteletre a gyülekezetet. A templom altemplomi részében mintegy 100 fő befogadására alkalmas gyülekezeti terem, valamint iroda, teakonyha és vendégszoba található.
A gyülekezet mai lélekszáma 312 fő, a választók névjegyzéke szerint.
Istentiszteleteken vasárnaponként átlagosan 100 fő vesz részt. A felnőtt- istentisztelet ideje alatt a gyülekezeti teremben 12-15 vasárnapi iskolás gyermek számára tartanak gyermek-istentiszteletet. Évente átlagosan 14-15 fiatal konfirmál a gyülekezetben.

Tíz évvel ezelőtt Bölcskei Gusztáv a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke szentelte fel a Sóstói Millenniumi Református Templomot. Az eltelt évekre is emlékeztek a hálaadó ünnepségen. Az egyházak fontos szerepet vállalnak a közösségteremtésben és állami feladatokat is ellátnak, például az oktatásban, a szociális ellátásban. Éppen ezért meg kell találni azokat a fontos területeket, ahol az állam és az egyházak hatékonyan tudnak együttműködni. A sóstói gyülekezet az elmúlt években dinamikusan fejlődött. A templom az istentiszteleteken túl szellemi és közösségi műhellyé is vált az évek során.

A hálaadó ünnepségen köszöntőt mondott Szászfalvi László, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium államtitkára, aki elmondta, hogy a kormány több területen is igyekszik támogatni az egyházakat. A júniusban elfogadott új egyháztörvény is ebbe az irányba hat.

A hálaadó ünnepséget követően az egyházi és állami vezetők a jubileum alkalmából fát ültettek a templom kertjében, amelyet egy emléktáblán is megörökítettek.

Bölcskei Gusztáv püspök

Azt remélem, hogy a jövőben az állam és az egyház viszonyát egy olyan egészséges együttműködés fogja jellemezni, amelyet az új kormány a programjában meghirdetett, hiszen azt a sokszor

"Megjelent a Nyíregyházi Napló 2011. november 18.-i számában"
 



© 2009 Nyíregyháza Megyei Jogú Város Hírportálja - Impresszum - Hirdetési áraink - Üvegzseb
Szerver terheltség:

Minden jog fenntartva! - Az itt megjelent írások és fotók szerzői jogvédelem alá tartoznak, kizárólag a Város-Kép Nonprofit Kft. írásos engedélyével használhatók fel.