A tábla vadászattal szeretnék vagy három olyan helyet megjelölni, ami nekem nem ésszerű. 1. A Móricz Zsigmond utcán az Almatárolóval szemben van egy bekötőút, ami balra kanyarodik a Toldi utcára és jobbra a Szarvas utca irányába. Van a villanyoszlopon egy merőlegesen feltett zsákutca tábla, amit a Szarvas utca irányába (a zsákutcába) nem lehet látni. Nagyon sok autó a Szuper Áruház végett is feleslegesen betéved és mérgükben mint az állatok, úgy fordulnak vissza.
2. A másik tábla a Vadász Csárdánál a vasúti átjáró után, a Sóstói úttól vagy hat méterre van egy STOP-tábla, ott kötelező megállni, és vagy nyolc méter után még egyszer megállni és figyelni a sóstói felüljáró felől érkezőket, ez azért jó mert a rendőrség a Vadász Csárda után beáll és aki nem áll meg a STOP-táblánál, azt rögtön megbüntetik: vagyis kétszer is meg kell állni, hogy be tudjunk kanyarodni a Kemecsei útra. 3. A harmadik a Sóstói felüljáró teteje, az út elágazásánál nagyon alacsonyan vannak az útirány jelző táblák, pont a személyautók szemmagasságában, ezért a STOP-tábla után majdnem félig ki kell hajtani, hogy jobbra is és balra is ki lehessen látni!
Köszönettel: Torma Jánosné
|