Jegyzet - Fázsi László

Rejtő Jenő egyik regényében a „szögek és pneumatikok régi viszályáról” ír. Az ilyen eleve ellenséges viszony azonban szerintem a víz és a térburkolókövek között is kimutatható, aminek legékesebb példája az a múlt heti baleset, amikor egy gyanútlan járókelő alatt beszakadt az amúgy impozáns Kossuth téri díszburkolat.

 Ez persze szerencsére egyedi eset, amelynek az okát és körülményeit nyilván kivizsgálják, s megteszik a szükséges intézkedéseket, amivel az ügyet akár elintézettnek is tekinthetnénk. Én azonban nem lépnék túl rajta ilyen könnyen, mert gyaloglásaim során úgy látom, hogy nem csak erről az egy gödörről van szó. Hasonlót láthattunk már korábban a könyvtár sarkánál is, csak ott éppen olyan helyen szakadt be a térburkolat, ahol nincs gyalogosforgalom. De szerintem nem is csak arról van szó, hogy beszakad-e alattunk a járda. A városszerte terjedő díszes térburkolatok lerakása ugyanis nyilván a környezetünk szépítését szolgálja.
Ezt a funkcióját azonban aligha tudja maradéktalanul betölteni, ha nem elég gondosan rakják le ezeket a köveket, amelyek nem önmagukban, hanem a jobb esetben színes darabok textúrájából kibontakozó egységes felületük látványával okoznak esztétikai élményt, legalábbis számomra. Pontosabban okoznának, ha a belvárosban járva nem kellene több helyen is a műszaki átadásakor még minden bizonnyal „katonásan” álló burkolókövek megsüllyedése miatti felületi hibákkal szembesülni. Különösen esős időben, amikor az apró tócsák csalhatatlanul jelzik a burkolat egyenetlenségeit, mivel a víz nincs tekintettel arra, hogy milyen sokba került a városnak annak a lerakása. Mégsem gondolnám, hogy ezért a vizet kellene hibáztatnunk, mert az emberemlékezet óta arra folyik, amerre utat talál magának, ha csak el nem vezetik más irányba. Ebből következően úgy képzelem, hogy ha térburkoló lennék, akkor a megfelelő rétegszerkezet kialakításával kezdeném, azt kellően tömöríteném, s csak ezt követően raknám le vízszintezővel a burkolóköveket, a hirtelen lezúduló nagy mennyiségű csapadék elvezetésének lehetőségére és a várható terhelés nagyságára is gondolva. Persze, mivel nem vagyok szakember, így lehet, hogy rosszul látom a kérdést, s az a normális, ha egy idő után megsüllyed vagy hullámossá válik a burkolat.
Ezt nem tudom. Azt viszont igen, hogy ez a jelenség hol tapasztalható Nyíregyházán, ahol most csak egy rövid virtuális sétát ajánlok. Induljunk mondjuk a Krúdy Háztól, nézzünk szét a Szabadság téren, s ha ezt követően a könyvtár előtt is körbe pillantottunk, menjünk tovább a Bocskai utcáig, amelyen a bíróság előtti zebrán átkelve folytassuk utunkat a járdán a Kossuth tér irányába, majd azon átvágva feltétlenül haladjunk el Führer Miklós görög katolikus palotája előtt. A Bercsényi utcánál jobbra fordulva vágjunk át a Hősök terén, majd az Október 23. téren, de ott már jobban a lábunk elé nézve. Menjünk át a Vay Ádám körúton és induljunk a Dózsa György utca felé, de még az előtt térjünk le a Nyírfa térre, ha nem akarjuk magunkat idegesíteni a biztosító előtti járdaszakasz vagy tovább menve a Selyem utca végének kinézete miatt is. A Nyírfa téren aztán, ha már megszemléltük a burkolatát, meg is pihenhetünk és számba vehetjük, hogy hány helyen kellett bosszankodnunk a nem túl régi térburkolatok kátyúsodása vagy hullámosodása miatt. Aki nem hiszi, járjon utánam, ha érdekli a gyalogosforgalomra szolgáló közterületeink burkolatának állapota…

/Megjelent a Nyíregyházi Napló 2010. március 4.-i számában/