Jegyzet - Dankó László

Emlékszem a rendszerváltás utáni évekre. Az első nyugati használt autókra, melyek felváltották a Daciákat, Ladákat.

Az első kft.-kre, a Sky Channelre, a hirtelen megalakuló új pártokra, az első szavazásra, meg az egyre gyorsabban eltűnő vagy átalakuló nagy sportegyesületekre, mint a Tungsram, a Volán, a Csepel, a Hódgép-Metripond stb. No meg az eddig „bujtatott állással” valamelyik állami cégnél alkalmazott sportolók profi státuszúvá való átkeresztelésére. Sok minden nem változott, de mégis jobban hangzott, hogy valaki „professzionális”, főállású sportoló. Egy időben még a labdarúgó NB I is PNB, azaz Professzionális Nemzeti Bajnokság lett. Igaz, nálunk a profi státusz részben egyet is jelentett azzal, hogy valaki a sportból él. Pedig, ha valaki igazán profi, akkor az sokkal többet jelent ennél.
Mindez a legutóbbi Szolnok elleni kosármeccs kapcsán jutott eszembe. Először akkor, amikor a valóban profi Wiley keze megsérült, de ő játszani akart. Visszament, majd néhány perccel később a bokája is megsérült, súlyosan. Dühös volt, hogy nem folytathatja. Aztán jöttek az eddig kevés lehetőséget kapó fiatal magyarok. Lekli, Szarvas, Mohácsi. És tudták, ilyen lehetőségük sokáig nem lesz. Ha valamikor, akkor most aztán megmutathatják, mire képesek. Megmutatták. Az ember meg a nézőtéren egyik ámulatból a másikba esett, amikor a „kis Moha” kivette a labdát az ellenfél kezéből, vagy Szarvas nevelőegyesülete ellen hintette a triplákat. Lekli meg olyan ponterősen játszott, hogy fel sem tűnt a légiósok hiánya. A többiek, akiktől megszoktuk, szokás szerint tették a dolgukat, így igazi csapatként működve az NYKK majdnem legyőzte a sokkal esélyesebb Szolnokot. Pór Péter, a vendég mestere is elismerően, szokásos eleganciájával méltatta a nyírségiek játékát.
Az igazi meglepetés azonban csak másnap ért. Wiley dagadt bokával, Gennie sérült karral jelent meg a Bujtosi Csarnokban, és mindketten játékra jelentkeztek az Albacomp ellen. Előbbi azt kérte, adjanak neki injekciót, vagy csináljanak, amit akarnak, de ő játszani akar Fehérváron. A „kicsi”, azaz Gennie összeszorított fogakkal készült, miközben a többiek rezzenéstelen arccal végezték a kitűzött feladatokat. Ferenczi Tamás pedig büszkén nézte játékosait. Jogosan büszke rájuk, mert profik. Minden tekintetben…

/Megjelent a Nyíregyházi Napló 2010. március 4.-i számában/