Pusztuló faluból virágzó mezőváros - Nyíregyháza betelepítés utáni első évszázada - Nyíregyháza a 18. század közepéig átlagos szabolcsi faluként élte mindennapi életét. Birtokosai, lakói időről időre változtak, hol többen....

Köszöntő Kedves Városlakók, Nyíregyháziak! Közel 10 éve döntöttünk úgy, hogy tisztelegve múltunk előtt Városnapot jelölünk meg, amely minden nyíregyházi közös ünnepe lehet. Azóta minden évben megemlékezünk 1753 örökségére, amikor gróf Károlyi Ferenc benépesítette a tanyákat, olyanokra bízta a megműveletlen területeket, akik képesek voltak virágzó mezőgazdaságot és ezzel együtt várost alakítani. Szorgalmas tirpákokat, szlovákokat hozott ide, akik valóban „hitből és homokból” rakták le a mai Nyíregyháza alapjait, jövőjének lehetőségeit. Jól gazdálkodtunk az örökséggel. Ma Nyíregyháza a fejlődés, a kiaknázott lehetőségek jól élhető városa. Közösen ápoljuk a hagyományokat, együtt építjük nemcsak a belvárost, hanem a kertvárosok szebbnél szebb lakóházait, virágos parkok, korszerű játszóterek, modern, többfunkciós középületek növelik komfortérzetünket.  Sokszor kérdezik tőlem, mi Nyíregyháza titka. A válasz egyszerű: a városlakók szeretik ezt a várost, hisznek a jövőjében, részt vállalnak gondjaiból, részesülnek sikereiben. És mindezt azzal az építő szorgalommal, amit a városalapító elődöktől megörököltek. Csabai Lászlóné polgármester

Beköltözők, elköltözők
A vándorlás ekkor országos jelenség volt. A százötven éves török uralom és a Rákóczi-szabadságharc után a sokat szenvedett, szűk határú vidékek jobb életet remélő lakosai közül ugyanis sokan vállalkoztak arra, hogy odahagyva szülőföldjüket, lakóhelyüket, távoli országrészeken keressék boldogulásukat. A vándorlók, hallva egy-egy településről, ahol a földesurak szívesen látják és kedvezményekkel fogadják a jövevényeket, néha egyedül, gyakrabban családjukkal, sőt előfordult, hogy teljes rokonságukkal, esetleg utcabelijeikkel keltek útra. Az 1710-es évektől megindult a földesurak, a kamara és a helytartótanács megbízottjai révén történő szervezett telepítés is. Az átköltözés bonyolítói, az ún. impopulátorok járták a falvakat és városokat, vitték a hírt az új lakosoknak járó kedvezményekről, segítették az útra kelőket abban, hogy vármegyéjük elengedje őket, szervezték a költözést, a letelepülést, a befogadó közösség életébe, gazdálkodásába való beilleszkedést. Az új lakosok kisebb-nagyobb csoportja volt, ahol hamar asszimilálódott, rokoni kapcsolatba került a régi lakosokkal és hamar átvette a domináns nyelvet, vallást, szokásrendszert, volt, ahol évtizedeken, évszázadokon át különálló szigetet képeztek a település társadalmában. Szabolcs megyében is számos helyre érkeztek „gyütt-ment”-ek, de sehol nem gyakoroltak olyan hatást a helybeliek életére, sehol nem formálták át úgy „saját képükre” a régi települést, mint Nyíregyházán. Hozzájárult ehhez az is, hogy a 18. század közepén a korábban hajdúvárosi kiváltsággal is bíró népes településről ekkor már sokan elköltöztek, a birtokosok nem ok nélkül panaszkodtak ekként, hogy már csak „szél fújdogálja puszta helyeit”. Amikor gróf Károlyi Ferenc az Ecsedi-uradalmat megvásárolva a helység felének birtokába jutott, csupán 36 családfő fizetett neki adót. A település másik felének birtokosa, Palocsay Istvánné Pethő Rozália is csak 49 adózót tudhatott magáénak. Károlyi Nyíregyházáról származó jövedelme növelése érdekében előbb bérbe adta birtokrészét, majd meghatalmazottjának, Rácz Demeternek akarta ajándékozni, aki visszautasította, mondván: „Isten kegyelméből jó hely támadhat belőle.” Ezután döntött úgy, hogy – szatmári birtokaihoz hasonlóan – Palocsayné hozzájárulásával újranépesíti Nyíregyházát. Hosszas érdeklődés után, egy családi-baráti utazás alkalmával, a Békés megyei Harruckern-birtokon járva talált átköltözésre hajlandókat:

A városalapítók, gróf Károlyi Ferenc és Petrikovics János emlékére állított szobor (Nagy Benedek alkotása, 2003.)

Kedvezmények, kiváltságok

Nyíregyházát az újratelepítéskor a források faluként említik, hajdani mező-, majd hajdúvárosi kiváltságaival ekkor már nem éltek, élhettek lakosai. A betelepítéskor sem kapott városi kiváltságokat a megyében legnépesebbé vált új közösség, csak mezővárosias lehetőségeket. Mindazoknak ugyanis, akik 1753-ban vállalták, hogy Nyíregyházán telepednek le, gróf Károlyi Ferenc igen jelentős kedvezményeket kínált. Akkor, amikor országszerte súlyos adó- és robotterheket viseltek a jobbágyok, akkor a nyíregyházi gazdáknak csupán egy aranyat kellett fizetni évente. Ezen kívül bérbe vehették a kocsmát, malmot, mészárszéket, boltot, támogatást kaptak a jó piaccal bíró állattenyésztéshez szükséges puszták bérléséhez és mindezeken felül mentesítette őket a földesúr a robottól is. Írásos szerződés erősítette meg, hogy a földesurak jóváhagyásával a lakosok által választott elöljáróság önállóságot kap a helység gazdálkodásában, az adószedésben és a bérelt jövedelmek kezelésében.

Nyíregyháza mezőváros pecsétje

A bírák helyben ítélhettek a mindennapos ügyekben, csak a nagyobb értékű (3, 12, majd 20 forintot haladó) esetek, a jelentősebb örökség fölött indított hagyatéki perek és a vérengzések kerültek az úriszék elé. 1786-ban II. József privilégiuma értelmében Nyíregyháza jogilag is oppidummá vált. A mezővárosi cím birtokában ezután négy országos és egy hetivásárt tarthatott a település. Ezek a sokadalmak fontos szerepet játszottak a hagyományos mezővárosias jelleg formálásában, de jelentős szerepük volt az információcserében, a világ megismerésében is.
Még alig volt 16 éves a józsefi kiváltságlevél, félszáz nyíregyházi már újabb jogállás elnyerését fontolgatta. 1802-ben egy gyűlésen ugyanis elhatározták, hogy a vármegye követeinek ajánlkozásával szabad királyi városi rangért folyamodnak. Erre azonban a szerződéses jobbágyközösségnek csak akkor lett volna esélye, ha megváltakozik két földesurától. Ehhez azonban sokkal több pénzre volt szükség, mint amennyi a város közkasszájában volt, és bár a lakosok több mint fele megadóztatható ingatlannal bírt, rövid idő alatt nagy összeget ebből a forrásból sem remélhettek a merész terveket fontolgató elöljárók. Kölcsönt kellett tehát szerezni. Ismeretségeiknek, kapcsolataiknak köszönhetően 1803-ra találtak is 82 hitelezőt. A tőlük kapott pénznek köszönhetően ki tudták fizetni az örökváltság-kérelmüket elfogadó egyik földesurat, a Palocsayné részét öröklő Dessewffyeket. Dessewffy Sámuel a család teljes meghatalmazottjaként 1803-ban mondott le Nyíregyháza városában és határában lévő összes birtokuk tulajdonjogáról. Az 1804. március 1-jén a jászói konvent előtt hitelesített örökvallás értelmében a nyíregyháziak 320 ezer rénes forint örökváltság ellenében mentesültek a Dessewffyeknek járó földesúri szolgáltatások alól, és megkapták birtokrészük tulajdonjogát, a regálékat, sőt a család lemondott a város javára a földesúri igazságszolgáltatásról is. A váltság kifizetésére szánt pénzek (kölcsönök, városi jövedelmek és adók) kezelésére külön pénztárat, ún. váltságkasszát hoztak létre, a megváltakozáskor a közösségre ruházott földesúri jogokkal való élésre pedig új tisztségviselőket választottak. Az igazgatás átalakulását az is szükségszerűvé tette, hogy 1803-ban csak a Dessewffyek fogadták el a város örökváltságkérelmét, a Károlyiak nem, így húszéves együttbirtoklás következett.
A hőn áhított szabad királyi városi rangot azonban az országosan is ritkaságszámba menő megváltakozást követően sem sikerült elnyerni. Ráadásul a város új jogállásáról törvény sem rendelkezett, így a földesúr nélkül maradt parasztközösség elöljáróinak gyorsan és megfontoltan kellett határozni arról, miként legyen tovább. A hasonló helyzetben lévő városok: Kecskemét, Nagykőrös és Rimaszombat példájára az elöljáróság olyan szabályrendeletet igyekezett alkotni, amely rögzíti a megváltakozás utáni élet kereteit. Az elöljáróság a város közönségének átengedett jogokkal élve azok számára igyekezett előnyöket biztosítani, akik anyagi terhet is vállaltak. A belső szervezeti rend kialakítása azonban nem pótolta a törvényi szabályozottság biztonságát. Az ex lex állapotot kihasználva ugyanis a nemesi vármegye közgyűlése érezte magát hivatottnak arra, hogy a törvényhatósága alatt lévő közösséget irányítsa. A nemesi közgyűlés az örökváltsággal kollektív nemességet nyerő nyíregyházi communitas földesúri jogairól tudomást sem véve, a rendi társadalomban érvényes erővonalakat igyekezett határozottabbá tenni. A megyei beavatkozást a helytartótanács tiltó határozata sem korlátozta, így egy út maradt: az uralkodótól külön a városra szabott kiváltságlevelet kellett nyerni.
1837-ben kelt az a privilégium, amelyben V. Ferdinánd egy újabb, sem törvények, sem szokásjogok által nem szokványosított jogállást adományozott: Nyíregyháza szabad és privilégizált mezőváros lett. Bár ez a privilégiumlevél nem biztosított szabad királyi városi rangot, nem kapott Nyíregyháza országrendiséget, adó-, vám- és harmincadmentességet, valamint továbbra is a nemesi megye bírói széke alá tartozott, de lakosai szabad végrendelkezési és adásvételi joggal bírtak, a megye küldötteinek jelenlétében szabadon választhatták elöljáróikat, tisztségviselőiket, választott testületük révén helyben gyakorolták az igazságszolgáltatást, a jövedelemkezelést, az adókivetést, a szabályrendelet-alkotást, a lakosfelvételt, a tisztségviselők számadásaira és az árvákra való felügyelést, valamint a közösség jogot nyert az alábbi hitelesítő címeres pecsét használatára: „egy hengerített pecsét paizs környes vagy kerék formába felállítva, vízerányosan két térre hasítva, melynek felsőbb égszínű térén a’ paizsnak mind két felőli részén magossan kinőtt és természetes színnel festett Nyirfák között van egy veres fedelű fehér Templom (Egyház) felemelkedett ’s ezüst csillaggal tetézett toronnyal, – magának t. i. azon Pr. Városnak nevezetét jel által kifejező – a’ veresre festett alsó részen pedig egy búzavirág színű karmányba őltött emberi kar markában megért termésű arany kalászokat, mint az ottani mezei gazdaságnak legfőbb ágát tartva szemléltetik, a’ paizson pedig felűl fekszik egy gyöngyökkel és drága kövekkel ékesített közönséges arany korona, az egésszet végezetre körűlveszi fejér környezet arany szálakba foglalva, és környesen következő nagyobb betűkkel körűl írva: PRIVILÉGIÁLT SZABAD NYIR-EGYHÁZA MEZŐ VÁROSA PETSÉTJE. 1837. A’ mint mind ezek ezen Levelünk elején festésznek tanúlt kezével és mesterségével tulajdon és saját színeikkel szembetűnőbben kifestve, és a’ tekintők szeme eleibe világosabban helyezve szemléltetnek.”

Városiasodás

A betelepülés előtt a helységnek 10 utcája volt, a házak „keresztül-kasul” álltak. A betelepítésnél már igyekeztek figyelni az adózó lakosság megszámlálhatóságára is, amikor a régi, üres telkek „megültetése” után új utcát nyitva Szaplonczay Kristóf, Károlyi bátori udvarbírája „szép sorban” mérte ki az egyforma házhelyeket az újonnan érkezőknek. Az adókivetéshez fontos összeírásokra, az utcák, építkezések rendjének megtartására 1803-ig az úriszék, majd a jogkörét átvevő elöljáróságnak kellett felügyelni. A feladatra külön tisztségviselőt, utcainspectort is választottak, majd a városias külső kialakítására, az építkezés rendjére, a tisztaság megtartására, a városfejlesztés „kimódolására” városszépítő bizottság alakult.
A templomok mellett a város első középületeihez tartoznak a városházák.

Nyíregyháza látképe a XIX. század első felében

A középületek mellett a templomok közelében hamar megjelentek az iskolák, valamint a helyi kereskedelem helyszínei: a boltok, üzletek. 1837-ben épült fel az ún. Koronaház, amelyben több bolt is helyet kapott. Számos kocsma mellett 1774-től már állt a nagyvendégfogadó, amelynek nagyterme alkalmas volt színi előadásokra is.
1833-ban közadakozásból négytermes kórházat építtetett a város. Az intézmény fenntartási költségeit a kórházi alapban lévő pénzek kikölcsönzéséből befolyt kamatokból fedezte a városkassza. 1835-ben engedélyt adott az elöljáróság a sokáig fölöslegesnek tartott második gyógyszertár felállítására is.
Az urbanizálódás jeleként eltűnt a város központjából a sár, ugyanis az itt lévő boltokat bérlő kereskedők kötelezték magukat egy ölnyi járda építésére. Megindult a „pallérozódás” is. Az elöljáróság ösztönözte az írás-olvasás tudományának elsajátítását és a rendszeres hitgyakorlást. Minthogy a lakosság gazdálkodással foglalkozó, a szállásokon földet bíró része ekkor már nemcsak a mezőgazdasági munkák időszakában, hanem egész évben kint tartózkodott a szállásokon, a gyerekek nem jártak iskolába, a felnőttek pedig templomba. Mindezek megakadályozására született az a városi határozat, amely kimondta, hogy a városi házukat bérbe adók a határból azonnal költözzenek vissza a városba, a mezőbírák pedig az engedetlenek ablakait, kemencéit zúzzák be. Az iskolát nem látogató gyermekek szüleit azzal büntették, hogy nem kaphattak őszi és tavaszi vetés alá való földet. A városi elöljáróság többször felhívta a mesterek figyelmét is arra, hogy csak olyanokat fogadjanak fel inasnak, akik írni-olvasni tudnak. A jövőbe vetett hittel nyílt meg 1806-ban az algimnáziumnak megfelelő professzori iskola. A latin nyelvű oktatást folytató középtanodában „elitképzés” folyt. Az itt tanuló fiúk vagy tovább tanultak Lőcsén, Iglón, Eperjesen, vagy igyekeztek írni-olvasni tudást igénylő városi tisztségekbe bejutni. A legkisebbekre is gondolva kezdték el szervezni az óvodát az evangélikus lelkészek és tanítók 1843-ban. A felsőoktatás nagy reménysége volt az 1847-től – elsőként Magyarországon – működő evangélikus tanítóképző.
A 19. század elején más városok példájára itt is alakult nőegylet, megkezdődött a városi levéltár rendezése. „Az országos felemelkedni akarásnak a jegyében született meg 1832-ben 50 alapító taggal, 4 forintos tagdíjjal a város első, jelentős könyvtárral is rendelkező közművelődési egyesülete, a Magyar Olvasó Társaság, amely a műveltség emelését »a magyar nyelvben való előhaladást s ennek terjesztését« tűzte ki célul.” Később Casino-egylet néven a városi polgárság és hivatalnokréteg találkozó helye, társasági életének színtere lett, ahol néhány más újságot is el lehetett olvasni a városházára 1841-től járó Pesti Hírlapon kívül.

Ki válhatott nyíregyházivá?

A 19. század elejéig a betelepülni szándékozók – függetlenül attól, hogy szabad menetelű jobbágyok vagy a jobbágyterheket vállaló nemesek, szántó-vetők vagy kézművesek voltak – csak akkor válhattak lakossá, ha arra a földesúr engedélyt adott, az elöljárók sem tiltakoztak és lefizették a változó összegű taksát. Ez alól az eljárás alól mentesültek az ún. hivánnyal érkező értelmiségiek (papok, tanítók, orvosok, szaktisztviselők), akik a közösség meghívólevelét elfogadva jöttek ide, és addig maradtak, amíg az invitálók azt jónak tartották.
Amit a szűk száz év alatt elértek a nyíregyháziak, példa és követendő minta lett több kisközösség és mezőváros számára is. Bár ezt a ritkaságszámba menő egyedi utat 1848 után általános mederbe terelte a történelem, a város tovább fejlődött és 1876-tól a megye központjává vált. Ahhoz, hogy ma itt élőként nyíregyházinak vallhassuk magunkat, ismernünk kell a múlt ezen szeletét is.
A Város Napján adózzunk tisztelettel az alapítóknak és elődeinknek!

Tomasovszki Tamás, tanuló	Glück György, nyugdíjas	Kiss László, tanuló
Jól érzem magam Nyíregyházán, nincs nagy baj a várossal, bár a Kossuth téri szökőkúttal még mindig nem barátkoztam meg. Tetszik, egyre hangsúlyosabb szerepet kap a város életében a környezetvédelem, valamint – ha jól tudom – egyre több a közmunkaakció is, aminek szintén örülök. Jó lenne a régi épületeket renoválni, amivel még szebbé lehetne tenni Nyíregyházát.	Szeretek Nyíregyházán élni. „Végiglaktam” az országot, mindenhol jó volt, de itt különösen. Most itt a legjobb, pláne úgy, hogy ismerem is a várost, hisz én hoztam létre a helytörténeti gyűjteményt. A Korzó bevásárlóközpont és a szökőkút is kilóg a városképből. Régen olyan jó volt a Kossuth térről végignézni a Dózsa György utcán, el lehetett látni egészen a temetőig.	Nyíregyházának különleges hangulata van. Kimondottan szeretem az őszt, mikor is az időszakos programok vannak: Nyírségi Ősz, VIDOR Fesztivál. Hamarosan lesz a Világok tánca is, ha jól tudom. Hét éve tanulok a városban, ezalatt pedig szinte csak pozitív irányba változott Nyíregyháza. Egyedül a Korzóval van gondom, mégpedig lehetne emberközelibb a kialakítása.

			Bessenyei Tiborné, eladó	Fábián Enikó, tanuló	Darai Dalma, tanuló
			Szép a város, fejlődik is, szemmel látható például a közterek megszépülése. Különösen büszke vagyok a Nyíregyházi Állatparkra. Amit hiányolok, az Sóstó kiépítése; jelenleg talán kicsit kihasználatlan, hisz van még benne lehetőség. Jó lenne városligetszerűen kialakítani, térrendezvényeknek adhatna otthont, amire minden bizonnyal sokan kíváncsiak lennének.	Nincs baj Nyíregyházával, szeretek itt élni. Ami nem tetszik, az a Korzó: nem jó, hogy gyakorlatilag egy betontömb áll a város közepén. A sétálóutcát viszont nagyon szépen kialakították. Szeretném, ha több régi épületet renoválnának a városban, hisz sok van belőlük és olyan szépek.	Szép és hangulatos városnak tartom Nyíregyházát, és erről hasonlóan vélekednek az ország más részén élő rokonaim is, akiknek különösen az állatpark tetszett; nem véletlenül, hisz gyönyörű. A belvárosban sétálva sok régi épület mellett halad el az ember, amiket jó lenne felújítani, mert fokoznák a város egyéni hangulatát.