Elkezdődött a Veterán Atlétikai Európa-bajnokság

Nyíregyháza ad otthont a 17. Veterán Atlétikai Európa-bajnokságnak. A verseny részleteit Máthé Csaba igazgató ismertette, aki néhány érdekességgel is szolgált a sportkedvelőknek.


 

A legnépesebb csapat 528 versenyzővel Németországból érkezik, a magyarok 321-en neveztek, ebből 33 nyíregyházi. Érdekesség, hogy a megyénkbeli Csukrán Mihály az EB-n futja hétszázadik maratonját. Rajta kívül például az NYVSC korábbi nagyszerű atlétája, Ficsor József is rajthoz áll diszkoszvetésben, ő az Európa-bajnoki címet célozta meg. A rendezvényen 220 versenybíró lesz, a lebonyolításban 150 önkéntes vesz részt.
Az ünnepélyes megnyitó július 14-én este nyolckor volt Nyíregyházán, a Kossuth téren, a záróünnepség július 24-én, szombaton este 6 órakor a Városi Stadionban lesz, a viadalok pedig július 15–24-éig tartanak a Városi Stadionban és az NYVSC pályán. Két külső helyszín is lesz, július 18-án Nyíregyházán a Benczúr és a Bessenyei téren szervezik az utcai gyaloglóversenyt, július 24-én pedig a maratoni viadal startja a Tesco parkoló előtt, a Pazonyi úton lesz. A versenyzők Nyírturánál fordulnak vissza, s ebből a körből hármat tesznek meg. A pontos program a www.evacs2010.hu oldalon érhető el.
Máthé Csaba hozzátette: az Európa-bajnokság megrendezésével az volt a cél, hogy bekapcsolják Nyíregyházát a világ atlétikai mozgalmába.

/Megjelent a Nyíregyházi Napló 2010. július 15.-i számában/

 



© 2009 Nyíregyháza Megyei Jogú Város Hírportálja - Impresszum - Hirdetési áraink - Üvegzseb
Szerver terheltség:

Minden jog fenntartva! - Az itt megjelent írások és fotók szerzői jogvédelem alá tartoznak, kizárólag a Város-Kép Nonprofit Kft. írásos engedélyével használhatók fel.