Fogjunk össze!

A Térségi Hulladék-Gazdálkodási Kft. adománygyűjtést szervez az árvíz sújtotta településeken élők megsegítésére.




Petró Árpád, a Térségi Hulladék-Gazdálkodási Kft. ügyvezetője tájékoztatta lapunkat arról, hogy jelenleg elsősorban bútor és elektronikai cikkek felajánlásával tudják az adományozók segíteni a rászorulókat. A kft. arra kéri a lakosságot, hogy amennyiben van olyan, már használaton kívüli, de még jó állapotban lévő adománya, amellyel segíteni szeretne, hívja a Térségi Hulladék-Gazdálkodási Kft.-t a 42/314-976-os telefonszámon, és a társaság házhoz megy érte. Az átvétel mellett a kft. gondoskodik az átvett adományok raktározásáról, majd azoknak a rászorulókhoz történő szállításáról is.
A felajánlásokat 2010. július 30-áig tehetik meg telefonon, a már előzetesen közölt 42/314-976-os telefonszámon név, pontos cím, telefonszám, valamint az átadásra szánt adomány megnevezésével. A társaság 2010. augusztus 4-étől a megadott paraméterek alapján szervezi meg a begyűjtést.
Természetesen előzetesen felmért igény alapján történik majd az adományok átadása is. Az igények felmérésében civilek segítségét kérte a társaság.

/Megjelent a Nyíregyházi Napló 2010. július 15.-i számában/

 



© 2009 Nyíregyháza Megyei Jogú Város Hírportálja - Impresszum - Hirdetési áraink - Üvegzseb
Szerver terheltség:

Minden jog fenntartva! - Az itt megjelent írások és fotók szerzői jogvédelem alá tartoznak, kizárólag a Város-Kép Nonprofit Kft. írásos engedélyével használhatók fel.