|
 Fotók - Fiatal zenészeket is megszégyenítő dinamizmusával varázsolta el a kameruni szaxofonművész a nyíregyházi közönséget a VIDOR Fesztivál nyitónapján. A nemsokára 80 esztendős előadó alighogy befejezte a több mint kétórás produkcióját, már várta is az első kérdést.
– Hogy fáradt vagyok-e? Egyáltalán nem. A zenélés engem nem tud kimeríteni. Ez a hivatásom, ezt szeretem. Ennek jegyében töltöttem el az életem eddigi 77 évét. Nagyon hálás vagyok az itteni közönségnek, hogy ilyen szeretettel vett körül. Még az eső sem ijesztette meg őket. Annál nagyobb elismerés egy zenésznek nem kell, mint hogy szeretik a zenédet, a koncerten végig veled vannak és ünnepelnek. Jól ismerem a magyar közönséget. Pontosan erre a reakcióra számítottam a részükről. Sosem adunk két ugyanolyan koncertet. Közvetlenül a színpadra lépésünk előtt, amikor már érezzük a közönség jelenlétét, elkezdjük felvenni az ő általuk teremtett hangulatot, megértjük a hely szellemét. Ilyenkor gyorsan összedugjuk a fejünket, és megbeszéljük, milyen sorrendben adjuk elő a dalokat, mivel egészítsük még ki a repertoárt. Csak így tudjuk hitelesen kiszolgálni a rajongóink, a zeneszerető emberek igényét.
– Többször is járt már Magyarországon.
– Számos alkalommal léptem fel az Önök hazájában. Két éve egy nagyszabású itteni koncertem keretében egy olasz zenekarral közösen adtunk elő itáliai melódiákat. Ismerem a Sziget Fesztivált is, ahol szintén felléptem a fiatal közönség előtt. Különös vonzalmat érzek a magyar közönség iránt. Nagyon közel áll hozzám az Önök kultúrája. A hamisítatlan népzenei elemek engem egész életemben inspiráltak. A klasszikus magyar zenét pedig magam is tanultam.
– A világ számos pontján élt. Hol van most az otthona?
– Már 16 éve Párizsban. A franciák fővárosa az európai kultúra egyik fontos szentélye. Ott napi szinten találkozhatok különféle ország előadóival, művészeivel. Nagyon sok energiát kapok tőlük. Egyébként sokáig nem tudtam megállapodni. Éltem Belgiumban, Afrikában, majd az Egyesült Államokban is. A francia nyelv hihetetlenül fontos a számomra, hiszen a sajátomnak tudhatom. Nem véletlen, hogy a koncertjeimen az angol mellett mindig franciául is elmondom a közönségnek szánt gondolataimat. Az angol nyelvet már szinte mindenki ismeri. Azáltal, hogy a hatszögletű ország nyelvén is megszólalok, magam is hirdetem a kulturális sokszínűség fontosságát. Arról nem is beszélve, hogy a francia nyelv használata egyfajta filozófia hirdetése. Amikor azok az emberek, akiknek szánom a francia mondataimat, úgy érezhetik, hogy különös, filozófiai mélységű megnyilatkozásokat hallhattak. Nem értik miről volt szó, de felkelthette az érdeklődésüket a francia nyelv iránt.
 Rák Béla karikatúrája
– Afrikával milyen viszonyt ápol?
– Természetesen rendszeresen járok a kontinensre, hiszen onnan is származom. Alig hogy hazaértem Magyarországról, már indulok is Kongóba, majd tovább Kamerunba. Számos koncertem lesz Afrikában az elkövetkező hetekben. Nagyon izgalmas az a földrész. Mindenkinek meg kellene ismernie! Az afrikaiak életszeretete, ahogyan egymáshoz és az idegenekhez viszonyulnak, talán példátlan a világon. Számomra kötelező, hogy állandóan utazzak Európa és Afrika között. Amerikát nagyon szeretem, sok kollégám, kedves barátom él ott, azonban számomra Európa és Afrika az otthon.
– Az amerikaiak gyakran említik, hogy New York és New Orleans a jazz igazi fellegvára az Újvilágban. Ön hol érzi jobban magát?
–– Nagyon különböző mindkét város. New York, mely sosem alszik, egy igazi nemzetközi metropolisz. Azt is mondhatnám, New York maga az egész világ. New Orleans pedig, a francia életérzés szerint, kicsit zártabb, ahol az ember nem veszhet el olyan könnyen. Értelemszerű, hogy közelebb áll hozzánk, európaiakhoz az utóbbi város. New Orleans utcáit járva, hallgatva a szórakozóhelyekről kihallatszó jazz dallamokat, úgy érzem, egy kis amerikai Európában találtam magam.
Szabolcsi Richárd
/Megjelent a Nyíregyházi Napló 2010. szeptember 2.-i számában/
|
