|
Veretlenül nyerte a Telenor Kupát a Magyar Női Kézilabda Válogatott. A mieink Törökországot, Macedóniát és Horvátországot is legyőzték. A nemzeti csapat számára azonban most nem az eredmény volt a legfontosabb, hanem a játék.
Mátéfi Eszter csapata ugyanis a közelgő Európa-bajnokságra készül. A szövetségi kapitány szerint akár meglepetést is okozhatunk a kontinensviadalon.
Dankó László
– Isten hozta ismét Nyíregyházán! Szinte már hazajár a szabolcsi megyeszékhelyre, ráadásul csupa kellemes emléke lehet a Bujtosi Szabadidő Csarnokról. – Így is van. A válogatottal itt játszottuk az EB selejtező utolsó mérkőzését, amin nyertünk. De nekem korábbról is vannak szép emlékeim. Évekkel ezelőtt még aktív játékosként VB selejtezőt játszottunk itt a szerbekkel, és nyertünk. Szóval tényleg szép emlékek kötnek ide. Ráadásul mindig sok néző kijön, akik buzdítják a csapatot, amire nagy szükségünk is van. Ezt mi jó játékkal igyekszünk meghálálni. – A Telenor Kupán két sima meccs után egy nehezebbel, de tornagyőztesen zárt a csapat. Fontos volt az eredmény? – Persze. De ennél is fontosabb, hogy minden felkészülési lehetőséget kihasználjunk. A versenynaptár nagyon sűrű, így kevés időnk van együtt gyakorolni. Hétfőtől edzéseken frissítettük fel a figurákat, melyeket most mérkőzés-szituációkban, élesben is kipróbálhattunk.

– Rövidesen Világkupa, majd decemberben Európa-bajnokság. Lehet ennyiszer formát időzíteni? – Jelenleg a klubok felkészülése zajlik, tehát koránt sincsenek csúcsformában a játékosok. Nem lesznek abban még a Világkupán sem, számunkra az EB a legfontosabb. Most az a cél, hogy a taktikát gyakoroljuk, és hogy a játékosok ne küzdjenek az összeszokottság hiányával. Ennek a célnak a Telenor Kupa tökéletesen megfelelt.
 Mátéfi Eszter
– Az EB-n viszont megkaptuk csoportellenfélnek az olimpiai bajnok, házigazda Norvégiát, a VB ezüstérmes Franciaországot, és Szlovéniát. Nem ígérkezik könnyűnek. – Nehéz csoportba, de könnyű ágra kerültünk. A csoportmeccsek után nemcsak továbbjutni szeretnénk, hanem pontot, pontokat is magunkkal vinni. Kínában kiderült, ennek mekkora jelentősége van. Ha ez sikerül, meglepetést is okozhatunk. Annak is örülök, hogy a magyar bajnokság is erősebb lesz, és ebből a válogatott is profitálhat. – A legvérmesebb szurkolók viszont azt mondják, akár kvalifikálhatja is magát a csapat az olimpiára. Ez ugye azt jelentené, hogy Európa-bajnok lesz a válogatott. – Adja Isten, hogy így legyen!
/Megjelent a Nyíregyházi Napló 2010. szeptember 2.-i számában/
|