|
A szegényektől elveszi és gazdagoknak adja oda a pénzt a Fidesz, ha bevezeti az egykulcsos személyi jövedelem adót – ezt állítja Magyar Szocialista Párt. A baloldal szerint a Fidesz javaslatában 300 ezer forintos havi fizetés alatt minden alkalmazottnak csökken a keresete. Az MSZP éppen ezért tiltakozik a tervezet ellen.
Az egy kulcsos személyi jövedelem adó egyszerűen igazságtalan, a szegényektől elvesz, a gazdagoknak pedig ad, ami elfogadhatatlan a szocialisták számára. A baloldal már táblázatot is készített, kinek mennyivel fog csökkenni, illetve növekedni a fizetése januártól, ha a többségben lévő Fideszes képviselők megszavazzák a tervezetet. Ebben az látható, hogy 75 ezer forintos bruttó kereset mellett több mint 14 ezer forinttal fog kevesebbet haza vinni az alkalmazott. A táblázatból az is kiderül, csak a bruttó 300 ezer forint felett keresők számára kedvező az egy kulcsos rendszer, az alatt minden dolgozó kevesebbet fog hazavinni. Az egy kulcsos adórendszer azért sem fogadható el az MSZP számára, mert bevételkiesést jelent az országnak, a baloldal számításai szerint éppen annyival lesz kevesebb a közös kasszában, mint amekorra hiány miatt összeveszett a kormány a Nemzetközi Valutaalap szakértőivel. A szocialisták kiemelték, főként a közszférában dolgozókat fogja hátrányosan érinteni a rendszer. Azt mondják úgy tűnik, mintha hadat üzenet volna Fidesz az állam alkalmazásban álló 750 ezer köztisztviselőnek, pedagógusnak, rendőrnek és a katonának. A nyíregyházi szocialisták hozzáfűzték, a Fidesz a bérből és fizetésből élők hátát csapkodja a különböző intézkedésekkel és elszólásokkal. Jeszenszki András végül arról is beszélt, az elmúlt napokban a helyi fideszesek részéről olyan nyilatkozatok hangzottak el, mely szerint az elmúlt években megállít Nyíregyháza fejlődése. A szocialisták ezért úgy döntöttek, új sajtótájékoztató sorozatot indítanak, amelyben az elmúlt időszak fejlesztéseit mutatják be. Z. Pintye Zsolt |