Főkapitányi jutalom a bátor polgárőrnek (Nyírtelek)
2010. szeptember 07. kedd, 11:13
Éberségéért és bátorságáért országos rendőr-főkapitányi dicséretben és tárgyjutalomban részesült a Nyírtelek-Varjúlaposi Polgárőr Egyesület polgárőre. Barna János polgárőr július 29-én a Nyírtelek határában fekvő köztemető területén tetten ért három fiatal férfit és egy nőt, akik az előző nap a közelből ellopott, és itt elrejtett félmillió forint összértékű vaslemezeket akarták autójukkal elszállítani. Az elkövetők a kocsiba szállva próbáltak elmenekülni, és el is gázolták volna az eléjük álló polgárőrt, ha az nem ugrik félre. Közben megérkezett a polgárőr felesége is, aki férjével együtt bezárta a temető vaskapuját, majd eléálltak. A tettesek mindkettőjüket félrelökték és elhajtottak. A könnyű sérüléseket szenvedett polgárőr értesítette a rendőrséget, tanúvallomása alapján a Nyíregyházi Rendőrkapitányság munkatársai rövidesen elfogták a három férfit. A 24, 27, ill. 36 éves rakamazi lakosokat csoportosan, közfeladatot ellátó személy sérelmére elkövetett rablás* bűntettének megalapozott gyanújával vették őrizetbe.

Az országos főkapitányi elismerést Szepesi István r. dandártábornok, megyei rendőrfőkapitány adta át kedden Nyíregyházán.

Somogyi János, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Polgárőr Szövetség elnöke szintén jutalomban részesítette bátor kollégáját, egyben elismerését fejezte ki a gyors és hatékony rendőri intézkedésért.

-

-


*Jogszabályi háttér

Rablás
Btk. 321. §
(…)
(2) Rablás az is, ha a tetten ért tolvaj a dolog megtartása végett erőszakot avagy élet vagy testi épség elleni közvetlen fenyegetést alkalmaz. (…)
(4) A büntetés öt évtől tizenöt évig terjedő szabadságvesztés, ha a rablást (…)
d) felfegyverkezve vagy csoportosan hivatalos személy, külföldi hivatalos személy ellen, hivatalos eljárása alatt vagy közfeladatot ellátó személy ellen, e feladata teljesítése során követik el. (…)

 

Fülöp Gergely r. százados, szóvivő
Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság

 



© 2009 Nyíregyháza Megyei Jogú Város Hírportálja - Impresszum - Hirdetési áraink - Üvegzseb
Szerver terheltség:

Minden jog fenntartva! - Az itt megjelent írások és fotók szerzői jogvédelem alá tartoznak, kizárólag a Város-Kép Nonprofit Kft. írásos engedélyével használhatók fel.