|
2010. szeptember 08. szerda, 10:56 |
|
Súlyos koponyasérüléssel került a mátészalkai kórházba egy nagyecsedi férfi pár hete. Az ügyben a Mátészalkai Rendőrkapitányság nagyecsedi őrse indított nyomozást. Az eljárás jelenlegi adatai szerint a 37 éves sérült augusztus 25-én másodmagával paprikát akart lopni Fábiánházán egy kertből, amikor a tulajdonos tetten érte. Társa elmenekült, ő azonban fenyegetően lépett fel a gazdával szemben. A 66 éves tulajdonos megijedt a rátámadó fiatalembertől, és védekezésül a nála lévő vasvillával megütötte.
Amint a pórul járt támadó elhagyhatta a kórházat, a Nagyecsedi Rendőrőrs rablás kísérletének* megalapozott gyanújával szeptember 7-én őrizetbe vette. A hatóság kezdeményezte előzetes letartóztatását a vagyon elleni bűncselekmények miatt többszörösen büntetett előéletű férfinak, aki ellen jelenleg is több eljárás folyik. A vasvillás bácsit tanúként hallgatták meg. *Jogszabályi háttér: Rablás Btk. 321. § (1) Aki idegen dolgot jogtalan eltulajdonítás végett úgy vesz el mástól, hogy evégből valaki ellen erőszakot avagy élet vagy testi épség elleni közvetlen fenyegetést alkalmaz, illetőleg valakit öntudatlan vagy védekezésre képtelen állapotba helyez, bűntettet követ el, és két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő. (2) Rablás az is, ha a tetten ért tolvaj a dolog megtartása végett erőszakot avagy élet vagy testi épség elleni közvetlen fenyegetést alkalmaz.
Fülöp Gergely r. százados, szóvivő Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság
|