Önmagunk megismerése a legnagyobb utazás, a legfélelmetesebb felfedezés, a legtanulságosabb találkozás. (Márai Sándor)
 
Ma 2010. július 31., szombat,
Oszkár napja van.
Holnap Boglárka napja lesz.
Beállítás Kezdőlapnak!
Két meccs, egy pont
2010. március 08. hétfő, 09:33
Fontos mérkőzéseket játszottak a hétvégén a nyíregyházi élvonalbeli csapatok. A Nyíregyháza-Spartacus a bentmaradásért, a Marso-Vagép-NYKK a felsőházba jutásért küzd. Az eredmény: két mérkőzés – egy pont.

A legutóbbi Vasas elleni győzelem után hazai pályán is bemutatkozott a Nyíregyháza-Spartacus. A vendég az a Paks volt, melyet még soha nem győzött le a Városi Stadionban a Szpari. Ezúttal már a 14. percben beköszönt Tököli, aki a csapatok legutóbbi találkozóin rendre gólt szerzett a Nyíregyháza ellen. Most egy előreívelés után lőtt a hosszú sarokba. A folytatásban több helyzetet is kidolgozott a hazai csapat, ám két esetben is csak kapufáig jutott. A 72. percben aztán a csereként beálló Fekete kapott labdát Hommától, és a fiatal támadó egyenlített. Bár a végén a győzelmet is megszerezhette volna a Spartacus, az eredmény már nem változott, így be kellett érnie a csapatnak az egy ponttal.
Az esélytelenek nyugalmával készülhetett a ZTE elleni kosármeccsre a Marso-Vagép NYKK. A férfi kosárlabda bajnokságban ugyanis eddig mindenkit legyőzött a vendégcsapat, mely 20 mérkőzés óta veretlen. Ennek ellenére a Nyíregyháza szinte végig 10 ponton belül volt, győzni mégsem sikerült. Elsősorban a sok kihagyott büntetőnek, és a pontatlan távoli dobásoknak köszönhetően. A végeredmény 84-77 lett a ZTE javára, az NYKK-nak pedig minden hátralévő meccsét nyernie kell ahhoz, hogy a 8 közé kerüljön.
Dankó-Tudja
 
 
 
 

tit fordítóirodaSzabolcs coop 
Barbizon reklám
 Nyírségvíz  
 
-
 
 
 



 

 Képek

 

Időjárás előrejelzés

Felhőkép


   
     
© 2009 Nyíregyháza Megyei Jogú Város Hírportálja - Impresszum - Hirdetési áraink - Üvegzseb
Szerver terheltség:

Minden jog fenntartva! - Az itt megjelent írások és fotók szerzői jogvédelem alá tartoznak, kizárólag a Város-Kép Nonprofit Kft. írásos engedélyével használhatók fel.